Ferenc pápa az Eucharisztikus Kongresszus lezárása után hirdette meg a püspöki
szinódust, míg Kocsis Fülöp metropolita október 17-én a következő gondolattal nyitotta
meg a püspöki szinódus ránk vonatkozó szakaszát, vagyis a Hajdúdorogi Főegyházmegye
saját szinódusi útját: „Ezt segítendő – a Katolikus Egyház minden egyházmegyéjével
párhuzamosan – meghirdetem a Szentlélek hívó útszakaszt, életünk és hitünk
megújításának rendkívül fontos idejét. Igen, „most van a kellő idő, most van az üdvösség
napja” – mondhatjuk Szent Pállal együtt (2Kor 6,2). Az a kérésem főegyházmegyénk
minden tagja felé, hogy a mai naptól fogva a következő Húsvétig minden nap legalább
egyszer imádkozzuk el a Szentlélekhez szóló imádságunkat, a Mennyei Királyt. Vagy akár
az egész „Szokásos kezdet” imafüzért, amely a Mennyei Királlyal kezdődik és a
Miatyánkkal zárul.” (2021. évi III. körlevél)
Október szerdáin és péntekein Parakliszt imádkozunk az esti Liturgiák után.
A Halottak napi megemlékezésre szokásos módon a sekrestyében és az irodában
lehet fölíratni elhunyt szeretteinket. A Hramotát november elsején tartjuk az esti hatos
Liturgiában.
A máriapócsi kegyhelyre november 7-én szeretnénk zarándokolni. Idáig csak a busz
harmada telt meg, ezért is szeretnénk mielőbb véglegesíteni a létszámot. Feliratkozni a 7000
Ft-os viteldíj befizetésével lehet, ami tartalmaz egy pócsi zarándokmenüt is.
A Pál utcai fiúk musicalre még néhány utolsó jegy vásárolható meg 4500 Ft-os
kedvezményes áron a Szent Jozafát Alapítvány felajánlásának köszönhetően.
Áldott vasárnapot kívánunk!
Kaskötő Miklós s. lelkész
dr. Jaczkó Sándor parókus
dr. Lakatos Péter s. lelkész