Káplánlakás felújítása

A Rottenbiller utcai káplánlakást szeretnénk felújítani Mihály atyáék beköltözése előtt, mivel jelenlegi formájában modernizációt igényel. A felújítás során a fűtésrendszert szükséges energia-hatékonyabbá tenni, a külső nyílászárókat cserélni, a fürdőszobát komfortosabbá tenni, illetve egy tisztasági festés is esedékes. A várható költség 7 millió forint körül van. Mivel az egyházmegye 90%-ban támogatja a felújítást, így a 10 […]

2022.08.28.

Hétfőn Keresztelő Szent János fejvételének emlékezete lesz. A szertartásokat a hétköznapra eső ünnepnap szerint végezzük. Ez a nap egyben böjti nap is! A hitoktatást szeptember elejétől szeretnénk folytatni a parókián. Az eddigi hittanosok mellé különösen is azokat az iskolásokat hívjuk, akik a közelmúltban kerültek a közösségünkbe. Szeretettel várjuk a pedagógusokat és az iskolásokat az idei […]

Görögkatolikusok „A Pál utcai fiúk” előadásán

A görögkatolikus hittanverseny fővárosi fordulóján kiemelkedően teljesítő diákok elismeréseként a Vígszínházban élvezhették ezt a rendkívül népszerű előadást 2021. november 14-én. A győztesek mellett a pályázat lehetőséget biztosított számos görögkatolikus testvérünknek, hogy hozzájusson az egyébként szinte megszerezhetetlen jegyekhez. Számomra ez a színdarab egy örök ékkő. A Pál utcai fiúk egy teljesen más színházi élményt nyújtott nekem, […]

2021.11.28.

A jövő évi ikonnaptár már megvásárolható a sekrestyében 2200 Ft-os áron. Az év végéhez közeledve köszönjük mindazoknak, akik egyházfenntartási hozzájárulásukkal már támogatták egyházközségünk zavartalan működését, különösen is a járvány kezdeti hullámainak nehézsége alatt. A járványügyi helyzet súlyosbodása miatt a Pécsre tervezett buszos adventi utazás kénytelenek vagyunk lemondani. Templomunkban ismét kötelező a maszkviselés. Kérünk mindenkit a […]

2021.11.21.

A mai perselypénzt a Karitász működésére ajánljuk fel. A jövő évi ikonnaptár 2200 Ft-ért megvásárolható a sekrestyében. A járványügyi helyzetet figyelembe véve városnézéssel egybekötött adventi vásárlást szervezünk Pécsre december 11-én. A tervezett programpontok között az alábbiak szerepelnek: Dunaújvárosi görögkatolikus templom megtekintése, Borkóstolás Villányban, Máriagyűdi Kegyhely, Pécsi Adventi Vásár. Feliratkozni a 11.000 Ft befizetésével lehet. (Diák […]

2021. 11. 14.

Holnap kezdődik a karácsonyra felkészítő böjti időszak, az advent. Keleti egyházunk ehhez a fölkészüléshez az imádság mellett a böjt ősi gyakorlatát is  kínálja. Így készüljünk Krisztus Urunk földi születésének megünneplésére, a karácsony titkának minél mélyebb befogadására. Vasárnap Az Istenszülő templomba való bevezetését ünnepeljük. A leendő elsőáldozókat a 10 órai Szent Liturgiában vezetjük be a templomba. […]

Adventi koszorú készítés

Kedves Érdeklődők, kedves Barátaink, Egyházközségünkben szép hagyománya a karácsonyt megelőző böjti időszak előtt tartott adventi koszorúk közös elkészítése, megáldása. Idén is szeretettel várjuk a kedves Érdeklődőket! A már beérkezett jelentkezéseket megköszönve örömmel jelezzük, hogy még bőven vannak „szabad” koszorúk, amelyek arra várnak, hogy a feldíszítés után egy-egy otthon, intézmény gyönyörű ékességei lehessenek az elkövetkezendő 6 […]

2021. 11. 7.

Ma az esti vecsernyével kezdődően Kocsis Fülöp metropolita vezetésével Jézus-ima találkozót tartunk. Holnap (nov.8.) Szent Mihály és Gábor főangyalokat és a többi égi erőket ünnepeljük. Az angyalok közreműködését egyéni imákban is kérhetjük, a nyilvános szertartásokat a szokásos időpontokban végezzük. November 15-én kezdődik a karácsonyra felkészítő böjti időszak, az advent. A szokásos közös adventi koszorú készítést […]

2021. 10. 31.

Holnap az esti liturgiában végezzük a Halottak napi megemlékezést. Szerdán női kört tartunk, amely az esti Liturgiával kezdődik. A máriapócsi búcsúra vasárnap (nov. 7.) reggel hatkor indul a busz. Még lehet feliratkozni a 7000 Ft-os viteldíj befizetésével, ami tartalmaz egy pócsi zarándokmenüt is. Vasárnap (nov. 7.) az esti vecsernyével kezdődően Kocsis Fülöp metropolita vezetésével Jézus-ima találkozót […]

2021. 10. 24.

Ferenc pápa az Eucharisztikus Kongresszus lezárása után hirdette meg a püspöki szinódust, míg Kocsis Fülöp metropolita október 17-én a következő gondolattal nyitotta meg a püspöki szinódus ránk vonatkozó szakaszát, vagyis a Hajdúdorogi Főegyházmegye saját szinódusi útját: „Ezt segítendő – a Katolikus Egyház minden egyházmegyéjével párhuzamosan – meghirdetem a Szentlélek hívó útszakaszt, életünk és hitünk megújításának […]