1074 Budapest, Rózsák tere 10.

2021. 08. 08.

Vasárnap Nagyboldogasszony ünnepe van.

Mindenkit buzdítunk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus központi és görögkatolikus eseményeibe való bekapcsolódásra. Az Orcád világossága kiállítás már megtekinthető a Vígadó épületében. A programokról, eseményekről a hirdetőfalon és a levelezőlistán bőségesen találunk információkat. Szívesen segítünk a regisztrációban.

Szeptemberben az Eucharisztikus Kongresszussal párhuzamos, abba szervesen illeszkedő esemény lesz az európai keleti katolikus püspökök találkozója. Ezt a találkozó-sorozatot Keresztes Szilárd püspök atya kezdeményezte, és az első találkozónak Nyíregyháza adott helyet 1997-ben, a mostaninak Budapest. Templomunkba több mint negyven görögkatolikus püspököt várunk két szertartásra is.

Szeptember 4-én 18.00-kor vecsernye,

Szeptember 5-én 08.30-kor utrenye szerepel a hivatalos programban.

A távolról érkező görögkatolikus zarándokok elszállásolásában továbbra is segítséget is kérünk híveinktől egy-egy éjszakára. Mivel idáig két család ajánlott fel erre lehetőséget, ezért bízunk abban, hogy ez rövid időn belül megsokszorozódik.

A Görögkatolikus Szemle és Szemlélet is megérkezett, így az aktuális szám is megvásárolható.

Áldott vasárnapot kívánunk!

Kaskötő Miklós s. lelkész
dr. Jaczkó Sándor parókus
dr. Lakatos Péter s. lelkész

Minden jog fenntartva © Budapesti Görögkatolikus Parókia, 2023.

Cím: 1074 Budapest, Rózsák tere 10.  ¦  Telefonszám: +361 322-40072

Intézmények
0
Közösségek
0
Karitatív
0