1074 Budapest, Rózsák tere 10.

Közösségeink bemutatása

Csatlakozna? – Közösségeinkben várjuk Önt!

Az alulról szerveződő, igény szerint kialakult csoportjaink ugyanúgy tartoznak egyházközségünkhöz, mint a már hagyományokkal rendelkező közösségeink.

Baba-mama klub

A legkisebbek szüleikkel baba-mama foglalkozásokon vehetnek részt az Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda egyik barátságosan kialakított termében, ahol – míg a kicsik játszanak – az édesanyák közösen imádkoznak, beszélgetnek.

Fociklub

A fiatal fiúk és férfiak az örök férfisport, a foci apropóján találkoznak rendszeresen a Szent Anna Görögkatolikus Gimnáziumban, amelynek szintén fontos közösségépítő ereje van. Utána talán még egy közös pihenés és beszélgetés is belefér.

Hittan

Hitoktatóink, atyáink minden korosztály számára biztosítanak lehetőséget a szellemi fejlődésre. A hittanórák során rengeteget lehet beszélgetni a fiatalokat érintő és érdeklő témákról akár a hit, akár az élet egyéb területén tapasztalt dolgokról. Emellett a hittanversenyekre is lelkesen készülhetnek a fiatalok.

Férfiklub

Az idősebbek férfiklubbot tartanak egy csésze tea vagy pohár bor mellett – ez számukra a kikapcsolódást és a társadalmi életbe való bekapcsolódást is jelenti.

Női kör

A Női Kör célja egy olyan közösség létrehozása, ahol újabb lehetőség adódik, hogy közelebb kerülj Istenhez, önmagadhoz és embertársaidhoz. Kötetlen beszélgetéseket szervezünk, valamint közös elmélkedéseket a Biblia női alakjairól és saját szerepünkről, céljainkról. Kirándulunk, építjük-szépítjük egyházközségünket és sütünk-főzünk. Meghívó letöltése: Női kör

Kórus

Kórustagjaink örömmel énekelnek együtt, hiszen a közös éneklés összeköt – embereket, dallamokat és közösségünket az Úrral.

Lelki beszélgetések

Ha valakinek lelki támaszra van szüksége, atyáink és pszichológus kollégánk örömmel segítenek lelki beszélgetésekkel, útmutatásokkal.

Minden jog fenntartva © Budapesti Görögkatolikus Parókia, 2023.

Cím: 1074 Budapest, Rózsák tere 10.  ¦  Telefonszám: +361 322-40072

Intézmények
0
Közösségek
0
Karitatív
0