1074 Budapest, Rózsák tere 10.

Görögkatolikusok „A Pál utcai fiúk” előadásán

A görögkatolikus hittanverseny fővárosi fordulóján kiemelkedően teljesítő diákok elismeréseként a Vígszínházban élvezhették ezt a rendkívül népszerű előadást 2021. november 14-én. A győztesek mellett a pályázat lehetőséget biztosított számos görögkatolikus testvérünknek, hogy hozzájusson az egyébként szinte megszerezhetetlen jegyekhez.

Számomra ez a színdarab egy örök ékkő. A Pál utcai fiúk egy teljesen más színházi élményt nyújtott nekem, mint más darabok. A történet csodálatosan van levezetve, a karakterek abszolút átadják a könyvben ábrázolt
szerepüket. Szerintem fontos, hogy egy előadás erős érzelmi hatással legyen a nézőre, és ez itt tökéletesen megtörtént. Érdekes volt, hogy a poénok lazasága mellett mégis képes volt a mű megsiratni; olyan meghatóra sikerült egy-két jelenet. A zene fergeteges, már csak emiatt is érdemes volt megnézni, de ezen felül a színházi elemek, a prózai rész és a szereplők játéka is nagyon magas színvonalra emelte ezt az előadást. Nemcsak maga a darab miatt volt számomra ennyire felemelő ez a délután, hanem azért is, mert rengeteg görögkatolikus társammal találkoztam az előadáson. Nagyon nagy élmény volt így, közösségben megélni ezt a produkciót, hiszen a teljes karzaton csak mi voltunk, több mint kétszázötvenen. Ezen felül nagy öröm volt a színpadon látni Tóth András görögkatolikus atya elsőszülött fiát, ifj. Tóth Andrást, aki remekül alakította Kolnay szerepét a darabban!

A Vígszínház teljes karzatának kibérlését a Budapesti Görögkatolikus Parókiához tartozó Szent Jozafát Alapítvány a Nemzeti Együttműködési Alaphoz beadott és elnyert pályázata tette lehetővé.

Vénusz Hedvig

Minden jog fenntartva © Budapesti Görögkatolikus Parókia, 2023.

Cím: 1074 Budapest, Rózsák tere 10.  ¦  Telefonszám: +361 322-40072

Intézmények
0
Közösségek
0
Karitatív
0