Holnap kezdődik a Nagyböjt! Ez a nap szigorú böjti nap, ami azt jelenti, hogy
semmilyen állati eredetű ételt nem fogyasztunk! Figyeljünk oda mind az imádságra, mind a
böjtölésre!
Nagyböjt szerda és péntek estéin Előszenteltek liturgiáját végzünk 18 órától. Pénteken
az Előszenteltek liturgiájában kollibát, nagyböjti eledelt fogunk megáldani és közösen
elfogyasztani.
Március 12-én, szombaton lesz a második halottak szombatja.
Mivel parókiánkról az egyes szinódusi csoportokba az országos arányhoz képest még
meglehetősen kevesen jelentkeztek, azért továbbra is buzdítunk mindenkit a csoportvezetőkkel
való kapcsolatfelvételre. Elérhetőségeiket a sekrestyében vagy az irodában tudjuk megadni.
A Kárpátalján működő Szent Pantaleimon Karitász felhívását közöljük: A kialakult
helyzetben nagyon sok kérés és gyorsan megoldanó feladat hárult ránk a Kárpátaljára érkező
és az itt maradt rászorulók ellátására. Jelen pillanatban a tárgyi adományok átjuttatása a
határon komplikált, ezért pénzbeli támogatást kérünk, amit a Palágykomoróci Görögkatolikus
Egyházközség magyarországi számlájára fogadunk. (Részletek a csatolmányban.)
Áldott vasárnapot kívánunk!
Kaskötő Miklós s. lelkész
dr. Jaczkó Sándor parókus
dr. Lakatos Péter h. lelkész