Ma az esti vecsernyével kezdődően Kocsis Fülöp érsek metropolita vezetésével Jézus imaestre hívjuk kedves híveinket.
Csütörtökön Kisboldogasszony ünnepe van. A szertartásokat a szokásos időpontokban végezzük.
A Rottenbiller utcai káplánlakást szeretnénk felújítani Mihály atyáék beköltözése előtt. A felújítás során a fűtésrendszert szükséges energiahatékonyabbá tenni, a külső nyílászárókat cserélni, a fürdőszobát komfortosabbá tenni, illetve egy tisztasági festés is esedékes. A várható költség 7 M Ft körül van. Mivel az egyházmegye 90%-ban támogatja a felújítást, így a 10 % önerőt szükséges biztosítanunk. A felújításra rendkívüli gyűjtés hirdetünk. A nehéz gazdasági helyzet ellenére kérjük híveinket, hogy lehetőségük szerint adományukkal támogassák az egyházközség káplánjának méltó elhelyezését. Az első héten már 90.000 Ft felajánlás érkezett, amit hálásan köszönünk.
A tavalyi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán megismert Forráspont rendezvényre várjuk fiataljaink jelentkezését. A szeptember 14-i 10 órai liturgiában három egyházmegyénk közel 60 fiatalját fogjuk fogadni.
Az Ars Sacra Programsorozat keretében a Szent Efrém Férfikar koncertjére szeptember 23-án kerül sor este 7 órakor a templomunkban.
Egy egynapos egyházközségi utazást szervezünk szeptember 24-re. Az útvonal: Majkpuszta, (rendház) Bodajk (kegytemplom), Öskű (rotunda), Székesfehérvár. Az utazás a belépőkkel együtt 15.000 Ft.
Október 15-én Szentkútra zarándokolunk. A viteldíj 5000 Ft, ami az ebédet is tartalmazza. Mindkét alkalomra várjuk az érdeklődőket.
Áldott vasárnapot kívánunk mindenkinek!
Kaskötő Miklós s. lelkész
dr. Jaczkó Sándor parókus
Mihalovics Mihály h. lelkész