1074 Budapest, Rózsák tere 10.

2022.10.09.

Szombaton reggel fél nyolckor indulunk a szentkúti búcsúba.

Október szerdáin és péntekein Parakliszt imádkozunk az esti Liturgiák után.

A Halottak napi megemlékezésre szokásos módon a sekrestyében és az irodában lehet fölíratni elhunyt szeretteinket. A Hramotát november elsején tartjuk az esti hatos Liturgiában.

A Rottenbiller utcai káplánlakást szeretnénk felújítani Mihály atyáék beköltözése előtt. A nehéz gazdasági helyzet ellenére kérjük híveinket, hogy lehetőségük szerint adományukkal támogassák az egyházközség káplánjának méltó elhelyezését. Idáig már 670.000 Ft felajánlás érkezett, amit hálásan köszönünk.

Magyarországon ebben az esztendőben október 1. és november 28. között népszámlálást tartanak. A népszámlálás nagyon fontos esemény nem csak az ország, hanem az egyházak számára is. Mi görögkatolikusok különösen is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden egyházunkhoz tartozó ember vallja meg görögkatolikusságát. Az erre vonatkozó kérdésre nem kötelező választ adni. Mi azonban tartsuk fontosnak, hogy erre a kérdésre is válaszolunk, és erre távolabbra került barátainkat, rokonainkat is buzdítsuk! Ebben kérjük a kedves hívek figyelmes együttműködését.

A parókia irodájában népszámlálási pontot nyitunk, ahol technikai segítséget tudunk adni a kérdőív kitöltésében.

A jövő évi ikonnaptár megérkezett és 2400 Ft-os áron megvásárolható a sekrestyében.

Áldott vasárnapot kívánunk mindenkinek!

Kaskötő Miklós s. lelkész

dr. Jaczkó Sándor parókus

Mihalovics Mihály h. lelkész

Minden jog fenntartva © Budapesti Görögkatolikus Parókia, 2023.

Cím: 1074 Budapest, Rózsák tere 10.  ¦  Telefonszám: +361 322-40072

0
Intézmények
0
Közösségek
0
Karitatív