1074 Budapest, Rózsák tere 10.

2023.02.12.

Pénteken folytatódik az egyre inkább népszerűvé váló Beszélgető est. Vendégünk dr. prof. Entz László, a SOTE Elméleti és Transzlációs Orvostudományok Doktori iskolájának témavezetője, a Szent Imre Plébánia akolitusa. A téma: „Hit és orvoslás, avagy a test és a lélek gyógyítása.” Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Egyházközségünk batyus bálját szombaton tartjuk a Szent Anna Görögkatolikus Gimnáziumban. A belépő ára 5000 Ft, diákoknak 50%-os kedvezményt tudunk biztosítani. A felnőtt belépő egy tombolát is tartalmaz. Élő Zenéről a Radics Band gondoskodik, fellép továbbá a Görömbő Kompánia, valamint Szilágyi Szabolcs gitárművész. Gyerekeknek külön vetítést és gyereksarkot is biztosítunk. A Házasság hetére felkészítő játék ünnepélyes eredményhirdetését is ekkor tarjuk. Jegyeket kizárólag elővételben lehet megszerezni, a helyszínen erre már nem lesz lehetőség. A program este 6 órakor vecsernyével kezdődik, amit rendhagyó módon a gimnáziumban tartunk. Mindenkit szeretettel várunk a böjt előtti utolsó közös vidámságra!

Február utolsó vasárnapján ismét közebédünk lesz. Kérjük, hogy a részvételi szándékunk jelzésével segítsük a főzést vállaló családot.

Március 24 és 26 között egyházközségi utazást, zarándoklatot tervezünk. Program: Reggel 9-kor indulás, győri városnézés, Ják, este horvát nyelvű szentmise. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a Mária Weinberg-i kegyhelyen veszünk részt Liturgián és grazi városnézés. A kirándulás ára 65 Ezer Ft, ami tartalmazza a szállást, utazást, belépőket, a pénteki vacsorától a vasárnapi ebédig az étkezést. Jelentkezni március 12-ig lehetséges a díj befizetésével és az érvényes úti okmány számának megadásával lehet.

Nyári hittantáborunkat a Dunakanyarba tervezzük július 10 és 14 között. Érdeklődni és jelentkezni az atyáknál lehet.

Áldott vasárnapot kívánunk!

Kaskötő Miklós s. lelkész

dr. Jaczkó Sándor parókus

Mihalovics Mihály h. lelkész

Minden jog fenntartva © Budapesti Görögkatolikus Parókia, 2023.

Cím: 1074 Budapest, Rózsák tere 10.  ¦  Telefonszám: +361 322-40072

Intézmények
0
Közösségek
0
Karitatív
0