1074 Budapest, Rózsák tere 10.

2023.10.01.

Ferenc pápa kérését meghallgatva Fülöp metropolita közös imádságot hirdet meg magyar görögkatolikus templomainkban. 2023. október 1-től október 30-áig terjedő időszakban minden nap, minden templomi szertartásunkban énekeljük el a Szentlelket hívó pünkösdi tropárt.

A Pápalátogatás során megáldott Pócsi Könnyező Istenszülő ikonját méltó helyre szeretnénk elhelyezni a templom adottságaink figyelembe vételével. A Képviselő testület mérlegelve az egyes lehetőségek előnyeit és hátrányait úgy döntött, hogy a templom bal oldalán, a
készülő kántorállvány feletti helyet tanácsolja erre kialakítani. Az Egyházmegyei Litrugikus és Templomépítési Bizottság döntése után kezdődik el a kivitelezés.

Október szerdáin és péntekein Parakliszt végzünk az esti Liturgiák után.

Az elsőáldozásra készülők számára október 8-án (vasárnap) kilenc órakor lesz az első találkozás. Rokoni, ismerősi és baráti körben is hívjuk erre fel a figyelmet.

Templomunk számára takarításban jártas személyt keresünk, aki megbízhatóan és szakértő módon tud hozzájárulni az Úr hajlékának méltó rendben tartásához.

Adventi utazást tervezünk Debrecenbe december 9-én. Az utazást a környezetvédelem jegyében vonattal tervezzük. Menetjegyről mindenki magának gondoskodik az egyéni kedvezmények miatt, az utazáshoz szükséges helyjegyeket csoportosan vesszük meg: Liturgia, városnézés, érseki épület megtekintése, adventi vásárlás szerepel a programban. A bekerülési költség 8.000 Ft, ami a menetjegyen kívüli költségeket tartalmazza.

Áldott vasárnapot kívánunk!

Balázs Mihály s. lelkész

dr. Jaczkó Sándor parókus

Mihalovics Mihály h. lelkész

Minden jog fenntartva © Budapesti Görögkatolikus Parókia, 2023.

Cím: 1074 Budapest, Rózsák tere 10.  ¦  Telefonszám: +361 322-40072

Intézmények
0
Közösségek
0
Karitatív
0