1074 Budapest, Rózsák tere 10.

2026.09.20.

Szeptember 27-én tartjuk templomunk búcsúját a 10 órai Liturgián, melynek vezetésére Kruppa Levente korábbi parókus atyát kértük fel. Templomunk kitüntetett ünnepnapján a déli és a fél kettes ruszin liturgia elmarad a korábbi hagyományok szerint, hogy a parókia híveinek
közösége minél teljesebb legyen. Kérjük híveinket, hogy akik tehetik, a búcsúi agapéhoz süteménnyel járuljanak hozzá.

Kedden templomtakarítás lesz a búcsúi készület jegyében a reggeli Liturgia után. Szeretettel hívjuk mindazokat, akik segíteni tudnak ebben a munkában, Isten hajlékának szebbé tételében.

A Koinónia közösségünk első alkalma, ami az év megtervezésére és némi sütögetésre is irányul, szeptember 24-én 19:00 órakor kezdődik. Szeretettel hívjuk a fiatalokat.

Október 3-án szenteli fel a felújított debreceni székesegyházat számos egyéb egyházi méltóság mellett, Youssef Absi melkita pátriárka. A székesegyház felújítása egyházmegyénk egyik legnagyobb beruházása volt. A 10 órakor kezdődő Liturgiára buszt indítunk. Jelentkezni 9.000 Ft befizetésével a sekrestyében lehet. Jelentkezési határidő jövő vasárnap. Ekkor tudjuk eldönteni, hogy van-e elégséges résztvevő a busz indításához.

Október 17-én a Ráckevei ortodox monostort látogatjuk meg, ahol az Istenszülő tiszteletére Parakliszt végzünk. Az utazást Hévvel tervezzük. Találkozó a Közvágóhídon van délelőtt 9.20-kor, mivel a 9.35-ös Hév-et szeretnénk elérni. Érdeklődni Sándor atyánál lehet.

Áldott vasárnapot kívánunk!

Balázs Mihály s. lelkész

dr. Jaczkó Sándor parókus

Mihalovics Mihály h. lelkész

Minden jog fenntartva © Budapesti Görögkatolikus Parókia, 2025.

Cím: 1074 Budapest, Rózsák tere 10.  ¦  Telefonszám: +361 322-40072

Intézmények
0
Közösségek
0
Karitatív
0