1074 Budapest, Rózsák tere 10.

Mihalovics Mihály

Mihalovics Mihály atya Kisvárdán született 1988. február 27-én és Pátrohán nőtt fel. Középiskolás éveit Hajdúdorogon töltötte az akkori egyetlen görögkatolikus gimnáziumban. Teológiai tanulmányait Nyíregyházán végezte. 2012. augusztus 6-án szentelte diakónussá Orosz Atanáz püspök atya, s ekkor kapta meg első kinevezését is, amely a hodászi magyar és cigány egyházközségek szolgálatára szólt. Következő év május 1-jén szentelte pappá Kocsis Fülöp püspök atya a cigány egyházközség templomában, a következő kinevezését azonban csak két hónappal később kapta meg. Ezúttal Hajdúdorogra szólította a Jóisten és a kötelesség. Ebben a városban ismét csak egy évet töltött, ezúttal iskolalelkészi és segédlelkészi szolgálatban. Eközben diplomát szerzett a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán Addiktológiai Konzultáns szakon.

Ezt követően a fővárosban a Rózsák tere közösségének segédlelkésze lett, ahol 5 évet szolgált. 2019-ben újabb dispozíció következett, megalakult a Budapesti Görögkatolikus Kórházlelkészség, melynek első kórházlelkészeként kezdte el szolgálatát, emellett az Újpesti Parókia kisegítőlelkészeként is tevékenykedett. 2022 nyarától ismét közösségünk papjaként szolgál mint kisegítőlelkész, emellett a kórházlelkészi feladatait is végzi.
Feleségével, Zitával, valamint kislányaival, Miával és Millával nagy örömmel tértek vissza parókiánk közösségébe és templomába.

Jelmondata:

„Tüzet gyújtani jöttem erre a földre, s mi mást akarnék, mint hogy égjen.” (Lk 12,49)

Minden jog fenntartva © Budapesti Görögkatolikus Parókia, 2023.

Cím: 1074 Budapest, Rózsák tere 10.  ¦  Telefonszám: +361 322-40072

Intézmények
0
Közösségek
0
Karitatív
0